Tagozatok

Művészet- és Kultúratudományi Tagozat

Egy tagozat szakmai profilját leginkább a tagság a szervezett programokon keresztül formálja, határozza meg. Éppen ezért az egyes tagozatok mindig a mindenkori tagság elképzeléseinek és igényeinek megfelelően nyerik el aktuális arculatukat. A Nevelés- és Társadalomtudományi Tagozatban korábban túlsúlyban voltak a történészhallgatók, ám a gazdasági és neveléstudományi területek is állandóan képviseltették magukat. Ennek megfelelően a szakmai programok leginkább közéleti témák felé fordultak, vitaestek, előadások és érzékenyítő foglalkozások során kerültek kibontásra társadalmi kérdések. A tagozat az elmúlt években teljesen kicserélődött, jelenleg a kis létszámú tagság túlnyomó része pedagógushallgató, így a szakmai profil is a neveléstudomány felé tolódott el. Az utóbbi félévekben a tagok kezdeményezésére alternatív pedagógiai programot működtető iskolákba látogattunk, kurzusok és szakszemináriumok is folytak e témában. Az előttünk álló időszakra ezeknek a kezdeményezéseknek a folytatását, kibontását tűztük ki célul: újabb iskolalátogatások, vendégelőadások a magyar reform- és alternatív pedagógia meghatározó alakjaival. Ezek mellett azonban szélesíteni is kívánjuk a tagozat szakmai kínálatát társadalmi problémákra (kisebbség, szegregáció, etnikai különbségek) érzékenyítő tréningekkel, valamint aktuális gazdasági és politikai kérdéseket tárgyaló vitaestekkel.

Nevelés- és Társadalomtudományi Tagozat

Természet- és Környezettudományi Tagozat